Valami kikopott belőlem vagy a világomból, nem tudom:
ha túl kicsiket lépek már nem érzem, hogy elbukom.
Régen a hét mérföldes csizma is szorította lábamat,
ma meg nem zavar a visszahúzó súly sem ami ráragadt...
Most egy másik ember hitével kelek fel, ha álmodom.
Felriadtam rá. Vert a szívem. Ma hadd dobogjon. Ráhagyom.
S közben a nyakamban a jövő, és egyre szürkésebb a múlt.
Az emlék kevésbé határoz meg ha az idő miatt elfakult?
Vagy csak enyém már a bölcselet: az árral szemben nem lehet.
És hiába ragadom meg az értem nyúló kezeket,
mert sodródnak ők is, és senki nem húz ki a partra.
Vagy nincs is part és nem is kellett, vagy elfeledtem ki akarta.
