Te voltál nekem

A legnehezebb éjszaka te voltál nekem...
Ha sokat gondolok rá, elfelejthetem?
Vagy nem kopik el soha, hogy nem jött el a reggel,
hogy az időbe ragadva kővé fájdult testtel

vártam a pillanatot, és nem voltam remény.
Nem voltam sötétség. Nem voltam a fény.
Helyette messiásként vártam a napot,
s közben éjszakám - a legszebb - végleg itt hagyott.

szavakat hányva

Sötét szoba, belül élek
ott sem látsz, hol fényt zenélek.
Keresel és kutatsz nagyon
de már többé nem akarom.

Itt lakom most. Ez a helyem,
kezem párnámra tehetem.
Ölelgetem, kapaszkodom:
az ágyam soha el nem hagyom.

Nincsen reggel. Nem érdekel.
Kikapcsolom, nem érnek el:
Ó ez milyen könnyű lenne
ha a világ elengedne.

Itt hagyna, a bús szobában:
csak én és a fal. szép magányban.
Én akarnám, hogy békén hagyjon,
hogy néha egy kis békét adjon.

Valamiért mégis túl szép az ajtó
és a folyosó az már könnyfakasztó
és az udvar maga a létre kelt csoda
és a világ a hely, mire azt mondom: "Oda!"

S bár nem segít már fel az ágyból
és lehet bárkivel,bármikor, bárhol.
Én akartam egyedül talpra állni
kisétálva a mennyből, a földet megtalálni.

Merre

Nem azt mondom, hogy ne bántsanak
és azt sem mondom, hogy ne bánts.
És eltűnik majd a "megbántalak",
mint kukoricáról  a háncs.

Talán egyedül szedem majd kosárba

és sosem lesz még egy ilyen darab.
És kukoricát, könnyezve dobálva
csak az örök megbánás marad.

Vagy minden helyrejön és leesik
a mellkasról az örökös teher.
És vállrándítva meséljük "megesik"
a múltat a jövőben el.