VeszekEvés

Félbehagyott ebéd az asztalon:
mert érzékeny a szívem, az nagyon.
Megakadt egy, a következő falat
s húztam közben körém még egy réteg falat.

Rágós volt a hús is meglehet,
s hogy étvágyat a kedv eltemet
nem tudja más csak én, csak én...
És ólomnehéz villám a tányérvilág közepén.

Ringató Emmarózának

Jó reggelt liliomszál!
Hát te miről álmodoztál?
Sárkányokat kergettél a réten?
Aztán kicsit aggódtál értem
és felkeltél meglesni hogy vagyok.
Így majd én is nyugodtan alhatok.

Visszamerülhetsz liliomszál!
Anyáról, apáról álmodozzál!
Ott is őrt állunk ameddig csak élsz,
ha kavicsokat gyűjtesz vagy épp hegyre mész.
Ha pity-pangot tépsz vagy nyársat sütögetsz,
ha kiskutyád mancsára rá-rá ütögetsz:
csinálhatsz bármit álmodban és ébren
Apa a te napkorongod, s anya lesz a fényed.

Csend van

és morgás és lábujjhegyen járás.
A mindig tipegéstől pörgő
lakás most lassú, idegörlő,
boldogságtól válás.
Kis családi szállás.

Utáljuk a csendet.
Gyűlöljük a rendet.
S epedünk, hogy csak még
egyszer rosszalkodjon egyet.
De most kisebb alkuk várnak
S dörömböl a bánat
de nem ugatja senki...
így nem tud megijedni.

Mégis, mégis ott van
a régi lábnyomokban
a pokrócon, az ágyon
a kis szeretet álom.

Ott vagy minden reggel
Hisz új reménnyel kel fel
a nap, s hisszük megéri még kicsit
eltolni a pihit.

Kettős érzés facsar minket:
Persze szar nagyon, hogy ez most így lett.
De a fájdalom egy fontos jelző,
hogy tényleg mi volt, van s majd lesz ő.
Tőle lettünk "mi" egy család
Kik legyőzünk még ezer halált.

A mindig tipegéstől pörgő
lakás most lassú, idegörlő,
minden percért hálás,
kis családi szállás.

...

Furcsa egy érzés ez. Mennyit bosszankodtam miatta.
"Szotyi, menj már le az ágyról!"
"Szotyi, mássz már le az arcomról, hallottam az ébresztőt."
" Szotyi, nem ez nem a te kajád."
" Ahh istenem, minek ülsz a fürdő előtt, amíg pisilek, ennyit nem bírsz ki? "
" Mi a frászt ugatsz már megint, nem látod, hogy ismerős jött?"
" Ne tipegjél már folyton a nyomomban! "

És most csend van. Nincs szaladgálás, nincs senki az utamban ha kimegyek a konyhába.
Az ágyban szuszog begyógyszerezve, de így is remeg. "Kicsikocsonya" már így hívják a dokik is bent.
Mondanám, hogy nem kívánnám az ellenségemnek sem, amit most átélünk, de ez nem igaz.
Én tényleg, őszintén kívánom, hogy mindenki élje át azt a szomorúságot és fájdalmat, amikor egy ekkora kincset érez elveszteni. Mert az azt jelenti, hogy volt ilyen kincse.
Kívánom azt a szeretetet, amikor addig sem bírja ki nélküled a kiskutyád, hogy WC-zz, vagy hogy felébredj. Hogy akkor is ugasson és meg akarjon védeni, mikor ordítva szólsz rá.
Hogy mikor elkeseredsz a földön ülve és lehajtod a fejed a padra amin fekve várja a dokit, ő tegye a tiédre a fejét, hogy felvidítson.
Hogy morogjon rád este és legyen úgy vérig sértve, mint még soha, mert megérezte, hogy már lemondtál róla, és ettől te  - ha nincs is sok esély - reménykedni kezdj megint.
Kívánom mindenkinek azt a sok rossz csínytevést, porszívózni való szőrt, fáradalmat, nehezen megoldható nyaralást, amit egy ilyen kis szeretetgombóc igényel.
Kívánom azt a kirekesztettség érzést, amikor valaki nem érti és nem is érdekli, hogy ennyire megtörsz, mikor az állatod beteg. Neki kívánom leginkább, hogy egyszer megértse miről van szó.

Kívánom azt a szívfacsaró kettős érzést, amikor a mellkasodhoz bújik, mint egy kisgyerek, csak hogy ne szúrkálják tovább.

Kívánom, hogy maradj velünk, hogy még sokkal nehezebb legyen elengedni Téged.

Az utolsó napodon

Mit tennél ha azt mondanák, ez a nap az utolsó?
S rövid életedre, mint lakat zár a koporsó.
Mit tennél ha valaki azt mondaná neked:
mindent ami voltál, lennél, ebbe a napba tedd?
Csak zokognál azon, hogy mindennek vége?
S átkoznád magad, amiért annyi mindent kéne
még tenned, amire nem elég csak egy nap....
S dühöngenél amiért nem szóltak már tegnap.

Vagy számot vetnél, minden téglát külön:
amit utadon raktál le, hószirten vagy füvön.
Amiből felépült kusza sorsod háza,
s bár ledől, talán számít milyen volt a váza.

Vagy elmondanád annak, kinek sosem merted,
hogy csoda volt, hogy Őt megismerted...
Hogy miatta keltél, hogy ma is miatta kelsz,
hogy róla álmodoztál, s ha ma álomra lelsz:
Ő lesz elmédnek végső gondolatja
s, hogy emlékedet róla a halál sem ronthatja.

Vagy csak ülnél csendben... nem csinálnál semmit.

Csak bánnád, hogy mit ma tennél, mért nem tetted eddig.

Bénító papírlap

Ha ez lenne az utolsó fehérlő papírlap
és betűkbe rejthetném azt aminek hívlak,
félnék és örülnék: a papírlap terhe
rögtön földhöz vágna, aztán felemelne.

Ihlettelen merevség lenne ami elkap
s lelkem úgy heverne előtted, mint vert had.
Belém nyilalna a "nincs igazság" kínja
vagy a halálfélelem: ki - ki minek hívja.

Ide visszhangzana anyám intő hangja,
de nem ébredne szívem ítélő haragra.
Végre hallanám a bölcsességet benne:
"Semmi másra ne törj, csak szerető életre!"

Amonnan meg szólna apám szellem-éne
s nem tagadnám többet, hogy bennem buzog vére.
Talán nem rettegnék és nem okolnám többet
s hálás lennék azért, hogy volt olyan, hogy: ő lett.

S aztán megtalálna minden, szerető búgások:
Testvérem, barátok, fontos állomások.
A kiskutyám szuszogása, a fáradt napok terhe,
minden ami által lelkem lett nevelve.

S végül csak ülnék ő meg én: a fehérlő papírlap.
De nem rejteném betűkbe azt, aminek hívlak,
hisz te vagy a napfény, a holnap, az utolsó pillanat,
szavakba rejthetetlen isteni gondolat.

A köszönöm, a kérlek, a bocsáss meg, szeretlek,
az ölelés, a hála, a soha el nem feledlek.
Te vagy minden jóság, nincs rá elég betű:
a Bénító papírlap maga vagy. Ennyire egyszerű.

Zsiger

Lebénultam azt hiszem.
Bármit mond ő elhiszem
Vissza megint: startmezőre,
ne nézz hátra csak előre.

Megint fáj mindkét kezem,
hisz szorítok, el nem engedem,
kapaszkodom görcsösen,
bármit mondasz elhiszem.

Megint itt van, szürke felhő
mindent kiírt s újra eljő
a sötét verem, ismerem.
S mit mondanak: elhiszem.

Lesz csattanás? Lesz e vége?
Lazulnak a görcsök végre?
Lesz nap, hogy csak lenni... lenni?
Nyomás nélkül énekelni?

Lesz olyan, hogy nem fáj minden?
Mi itt van velem, s ami itt nem...
Ami ott van, odaragadt
felhúzta a sok sok falat.

Lesz majd kiságy, lesz takaró?
Leszek szülő, neki való?
Leszek majd úgy, csak mint mások?
Könnyen élve elvárások

nélkül: nézek-e majd így magamra?
Lelkem épp nem felkavarva:
Jó így ez most, jó, hogy vagy
erőd soha el nem hagy.

Lebénultam azt hiszem.
De talán ma nem az hitem,
hogy fontos amit ők mondanak
Mozdulj meg. Feloldalak.