Lebénultam azt hiszem.
Bármit mond ő elhiszem
Vissza megint: startmezőre,
ne nézz hátra csak előre.
Megint fáj mindkét kezem,
hisz szorítok, el nem engedem,
kapaszkodom görcsösen,
bármit mondasz elhiszem.
Megint itt van, szürke felhő
mindent kiírt s újra eljő
a sötét verem, ismerem.
S mit mondanak: elhiszem.
Lesz csattanás? Lesz e vége?
Lazulnak a görcsök végre?
Lesz nap, hogy csak lenni... lenni?
Nyomás nélkül énekelni?
Lesz olyan, hogy nem fáj minden?
Mi itt van velem, s ami itt nem...
Ami ott van, odaragadt
felhúzta a sok sok falat.
Lesz majd kiságy, lesz takaró?
Leszek szülő, neki való?
Leszek majd úgy, csak mint mások?
Könnyen élve elvárások
nélkül: nézek-e majd így magamra?
Lelkem épp nem felkavarva:
Jó így ez most, jó, hogy vagy
erőd soha el nem hagy.
Lebénultam azt hiszem.
De talán ma nem az hitem,
hogy fontos amit ők mondanak
Mozdulj meg. Feloldalak.
