Visszamerengés

Januárnak e napján
mindig visszarévedek.

Hozzád kedves barátom

a múltba, csak, hogy féltselek.

Ott állok és megmentelek,

a jövőtől, a bajtól.

Megfosztalak téged a balsors

akarattól.

Csodállak és megbocsátok

megsímitom arcodat.

Azt hazudom megnyered majd
minden vesztett harcodat...

Olyan boldog leszel kincsem

a jövőben, mit álmodok

De szívem merengésére

a valóság-agy rámorog.

És Te elkísérsz az ajtóig,

megfogod a kezemet.

És a fülembe suttogod:
"Nyisd ki két, kék szemedet!"

Magány

Papírfaladon zárva minden ablak,

annyira imádnak, csak épp nem akarnak,

elbújsz mélyen a paplanködbe:
"taszíts el magadtól, fogadj örökbe!

Te vagy az őszi fán az utolsó levél,

én rögtön utánad a melegszívű tél.
Ti csillagok vagytok: sok-sok fényes verem,
hótükör lelkemmel bútok visszaverem."

Első benyomás

Leülsz. Felkelsz. Lépkedsz. Mit lépkedsz,egyenesen trappolsz!

Nézed az órát. A padlót. A tükröződést a buszon. Harcolsz.
Könyvekben nem olvasott, filmekben nem látott csaták dúlnak,
az emberek körülötted, mint színfoszlányok mind elmosódnak.

Lárma van. Vívás karddal ésszel tűzzel és vérrel.
Együtt ennyi érzés és kemény érv nem nagyon fér el...

Zeng és dörren és meghal és újraéled minden.
Kapaszkodót! Benne, a családban, a tudásban, a hitben.

...

Egy lány lépked az utcán. Homlokán egy gödör.
Mint akit éppen csak egy apró, buta kis gond gyötör.