Hit

Ültél a hóesés előtt,

arcodon halványló rózsafolt.

Hitetlen szemed szögletében

az utolsó könnycsepp haldokolt.

Olyan este volt, mint a többi

csak a karácsonyfa állt idegen

a szoba sarkában, figyelve téged

hitetlenül és hidegen.

Nem értetted az égő fényét,

az ajándékot az ág alatt,

a legszebb dísz ezüstreményét

ami mindenkire ráragadt.

Aztán az Ő szemébe néztél,

akit a fa is hívőn ámult,

s aki újra gyermekké cseperedve

rád, mint egy csodára bámult.

Aznap este a hóesés előtt

arcodon vöröslő rózsa volt...

Hívő szemed szögletében

a hitetlenséged haldokolt.

Hétköznapi hatások

Sziréna szalad, szürke szemem előtt.
Találgatok mit látok: a múltat vagy a jövőt?

Én vagyok-e a cél. Vagy sajnálkozva fogok
nézni valakire, aki valakit itt hagyott.

A semmiből, mint egy álomban a pillangóözön
gyerektalpakat hallok futkosni a kövön.

Olyan boldogan szaladnak. Vállukon: a semmi.
Egy mosolyért cserébe meg tudnak szeretni.


Én meg csak állok bután a nagy döntésre készen:
szirénát hallgassak vagy pillangókat nézzek?

Egy.

Minden lezsibbad. Az sem fontos ki vagy.

A szíved dobbanása egy ütemnyit kihagy.

Lemerül a külvilág, épp készül egy emlék.

Ha ismernék az érzést, ők is ezt szeretnék.

De nem tudhatja akárki, ez mért olyan nagy szó:

csak aki mellettem áll és olyan könnyfakasztón

néz rám, és az arcán ott van a jegy:

ez az a pillanat. Ez az az egy.

Én

Neked a világvége: ameddig el mersz menni.
Nekem oda kellett megszületni.
Neked ott a határ, ahol látod az eget.
Nekem csillagból kirakott erőltetett menet.
Neked könnyű, könnyen élni, tele bátorsággal.
Én félve állok a félelemnek háttal.

Te reménykedő vagy és undorítóan boldog.
Én könny-kicsordulva játszok akkordot...
Te beleszagolsz a levegőbe és csak örülsz a létnek.
Én azt mondom: "mit táncol ez a hülye? nézd meg!"
Te megállsz a tükör előtt és hátrafogod a hajad.
Én órákig nézem képet és mégsem találom magam.

Te vagy akit ismernek, akik csak simán néznek.
Én vagyok akit látnak, akik a falak mögé lépnek.