Meglepetés e költemény:
25 éves lettem én.
Várom a hűvös villamost,
jól esne egy kis klíma most.
Állok a város közepén:
25 éves lettem én.
Éjfél óta az órát lesem:
ki az aki most itt van velem?
Eltűntél mellőlem, mikor vártam,
a versre amit erre kitaláltam.
Elfakultál a kirakatból,
az onnan tükrözött gondolatból.
Téged meg lemorzsoltak az évek,
eltűntél, azt tudod, hogy még élek?
Te megutáltál, és olyannak tartasz
akit fényképeidről kitakarhatsz.
Te meg túl sok voltál és ellöktelek,
de érdekel néha, hogy mi van veled.
Rólad azt sem tudom, hogy kedvelsz-e még,
de felköszöntesz, ki tudja mért.
Te nem írtál, és nem kerestél,
de felrántanál ha elesnék.
Téged nem láttalak már évek óta,
de szívemben leszel. A mélyébe oltva.
Te mindig meglepsz valami mással:
beszélgetéssel, kreatívsággal.
Te tucat ember vagy, mindenki szeret,
ohh hát legyél csak. Isten veled.
Te bármit megtennél mosolyomért
Én örülök, hogy mosolyom ér
annyit, hogy valaki szeressen.
Bármit teszek, sohase temessen.
Annyian vagytok közel és távol.
És ebben a percben senki sincs máshol...
Mert néha elér az ember arra pontra
talán egy életben egyszer, talán naponta,
hogy számba veszi sorban:
Az évet. Az embert. A lábnyomot a porban.
Nekem ez a nap volt és örülök neki,
hogy van olyan szervem mi felvetheti
a kérdést: Miért párolog el?
Ő miért marad velem, ő miért nem hagy el?
Miért utál az akit tisztelek?
Miért utálom azt aki így szeret?
Mentek, maradtok. Eldobtok, akartok.
Magasztaltok az égig. Kezembe haraptok.
És én hálás vagyok mindenért. Az összesért.
Az egész masszáért mi mindőtökből összeért.
...
Állok a város közepén:
25 éves lettem én.
Éjfél óta az órát lesem.
Jó ez a massza ami itt van velem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése