Mint egykor létezett magadnak büszke másamásképp sétálsz most be a szobába.
És úgy érzem, ez kettőnk csúfolása
mert régen másképp néztél másra
és rám is, és velem a kék eget
együtt remélve szépeket.
Mert meghatároztál és meghatároztalak,
mint a ruha mintáját az alak.
Mert mindig tudtam a gondod
mert együtt voltam boldog
veled, ha láttam a redőt az arcodon
mikor túl voltál legszörnyűbb harcodon
De másképp lépsz be a szobába...
És nem jövök rá az okára.
Szeretném, ha maradnál
Ha kevesebbet akarnál.
Ha nem érnéd el a csillagot
amin az áll, hogy "elhagyott."
Ragyogón és olyan undorítóan szépen
és megad neked mindent, amit én nem.
Kevesebb leszek, ha te nélkülem több?
S bánod-e ezt majd később?
Fogsz-e ugyanúgy járni és kelni
könnyű lesz-e majd megismerni?
Vagy végleg elkopnak lépteid
és bocsánatkérő érveid.
És a szoba amibe majd belépsz
lesz-e majd még az enyém?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése