épp a holdfényszonátát
hallgattam.
Hangulatába révedek,
elalszom. Álmodok.
A múltamba tévedek.
-
Mit ér az egy? Mély levegő.
Mondhatná rám is,
hogy Ő.
Az élet nehéz. A magány nagyúr.
Kell valaki! Kell
piszkosul.
-
Légyzümmögés. Felriadok.
Gyorsan a másik oldalra
fordulok.
Szememre lassan jön az álom.
benne magamat, a jelenben
találom.
-
"Tudod a nap legjobb része
mikor leülsz mellém.
Kéz a kézben,
nem mesélek, mégis figyelsz
nem kérdezlek, mégis
felelsz."
-
Csörren a vekker, reggeli óra
már nem térek újra
nyugovóra.
A jövő képén ébren gondolkozom,
miközben épp a könyvet
lapozgatom.
-
Benne e négy sor, zavaros és sötét
de nekem boldog jövőkép
mit e két
embernek, Neki és nekem, akarok és tudok.
Addig és amikor végleg
elnémulok.
"S ahogy szeretnem kín s bú nélküled
s álom veled:
pár kell már annak a halálhoz is,
aki szeret."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése