Nem lázadhatsz ellene. Ez az élet rendje.
Egy nap bizony mindannyian el leszünk felejtve.
S leszünk amik voltunk: isa por és hamu.
De miért kell, hogy azt jelentse, hogy mi él és szép az kamu?
Minden ami megnyomorít végtére is gyönyörű.
Nem fogjuk fel. Szétcsavarjuk. Pedig ilyen egyszerű.
Ha szebb házam lesz, elérem: ott leszek, hol akarok.
S közben pedig itt a lényeg: hogy téglát rakva itt vagyok.
Bár ne lenne "ez nyomorult" csak "szép" és "még szebb" jelző.
Bár létezne "jó hogy élünk" és nem csak "búfelejtő"
ital, étel, zene, ünnep, egy megtorpant lépés a járdán:
Ez a nap is borzalmas volt s megbénít mégis a hálám.
Hisz ha éheztem is ha lyukas volt cipőm, ha mindig a szorongás emészt,
ha meg is halunk, ha nincs semmi utána. Így ahogy van:
Gyönyörű ez az egész.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése